Mézi túlélte
 



Mézi

Október hatodikán számoltunk be arról a két néhány napos kiskutyának a megmentéséről, akiket egy kecskeméti család gondozott a felmentő sereg megérkezéséig.

Korábbi beszámolónk >>>

Az országos összefogásnak köszönhetően, a kicsik néhány óra alatt egy speciális kutyabölcsődébe kerültek Budapestre. Ígéretünkhöz híven, figyelemmel kísérjük a kicsik sorsát és erről tájékoztatjuk olvasóinkat.

A héten beszéltünk Táborszky Csillával, a kutyabölcsőde vezetőjével.

Csilla elmondta, hogy sajnos, „minden küzdelmünk, és szakszerű ellátásunk ellenére a kisebbiket nem tudtuk megmenteni. A tehéntej és a humán tápszer felborította az emésztő rendszerét, ezért a többszöri tápváltások, és az anyatej útján megszerezhető immunitás hiánya életképtelenné tette. Mindent elkövettünk a megmentéséért, az utolsó 24 óráját orvosi felügyelet alatt töltötte.”

Így ő felköltözött anyjához, a kutyák mennyországába.

A nagyobbik kutyus – aki végül a „Mézi” nevet kapta - hasonló helyzetbe került, de őt sikerült anyához helyezni, aki elfogadta és hat kiskutyája mellett, hetedikként Méziről is gondoskodik.


Diabló az anyakutyus

Diabló, az anyakutya gondoskodásának köszönhetően Mézi, mostohatestvéreivel együtt szépen fejlődik. Néhány napja a szemei kinyíltak és kíváncsian szemléli környezetét.

Méziről és a kutyacsaládról készült felvételeket itt láthatják.

 
 
 
 

Bővebben
 


 
 



 

Támogatóink-Partnereink

 



EXPODOM

Fehérkereszt Állatvédő Liga Dömötör kisállatrendelő

Feldmájer és Somogyi Ügyvédi Iroda


Zimay Zsuzsanna közjegyző


kutyakozmetikus
RTL klub Index.hu