Nem lehet láncra verni a kutyákat 2016-tól...
A tervek szerint 2016-tól tilos lenne az állatokat láncon tartani.
2016-tól súlyos pénzbüntetésre számíthat az, aki a kutyáját láncon tartja, ugyanis a Vidékfejlesztési Minisztérium módosítaná az állatvédelmi bírság összegét és az állattartással kapcsolatos szabályokat is módosítaná.
Nem mostani dologról van már szó, egész pontosan 2012-ben vetődött fel az az ötlet, hogy szigorítani kellene az állatvédelmi törvényeken. Ekkor azt szerették volna elérni, hogy az európai gyakorlathoz igazodjon a bírság összege, mivel mára ez elvesztette a visszatartó erejét, az emelés viszont lehet elérné a kellő eredményt.
Európa szerte a bírság mértéke eléri a 150 000 forintot, ez a büntetés annak jár, aki elfogadható ok illetve körülmények nélkül kioltja egy állat életét, állatot kínoz, és állatviadalokat rendez. Biztosan sokan láttak már olyan képeket főleg a Facebook-on, ahol a kutyákat kínozzák nagy büszkeséggel, igazából nem tudom, hogy az ilyen beteg embereket visszatartaná-e a bírság mértéke.
Kicsivel kevesebb, egész pontosan 90 000 forintos pénzbüntetésre számíthatna az, aki nem gondoskodik az általa tartott jószág biztonságos elhelyezéséről, kiszökésének megelőzéséért, a nem megfelelő állatszállítást is büntetnék, ennek mértéke 120 000 forint lenne.
Ha több szabálysértés is fenn áll egyszerre, akkor a szorzók összeadódnának, ebben az esetben több százezer forintos lenne a bírság mértéke.
Ez a 2012-es tervezet kitér az állatok élőhelyére is, meghatározza például azt, hogy mekkora akváriumban tarthatóak halak, de azt is, hogy milyen feltételek között. 2012-ben még meghatározták volna azt, hogy mekkora láncra köthető ki a kutya, annak tükrében, hogy szabadabban mozoghasson, 2016-ban ez annyiban módosul, hogy a kutyákat tilos lesz hosszú távon láncon tartani.
A kutya-, macskakölyköket egészen 8 hetes korukig az anyjuk mellett kell tartani, kitértek arra is, hogy az állatok farkát tilos levágni, kivéve a kutyákét, de az övékét is csak 7 napos korukban.
A mára már megvalósult chipes rendszert is tartalmazta ez a 2012-es tervezet. A kereskedésekben lévő gerinces állatokról, illetve a természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó gerinctelen állatokról nyilvántartást kell készíteni. Így átláthatóbbá válik a hazai állatállomány, csökken a kóbor kutyák száma.
1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről
A kedvtelésből tartott állatok tartására és az állatokkal való bánásmódra vonatkozó rendelkezések
14. §
(5) Tilos
a) kistestű ebet 10 m2-nél, közepes testű ebet 15 m2-nél, nagytestű ebet 20 m2-nél kisebb területen tartósan,
b) kistestű ebet 4 m-nél, közepes testű ebet 6 m-nél, nagytestű ebet 8 m-nél rövidebb eszközzel tartósan kikötve,
(6) Tartósan csoportosan tartott ebek esetén számukra egyedenként legalább 6 m2 akadálytalanul használható területet kell biztosítani. Nem minősül csoportos tartásnak a szuka együtt tartása a kölykeivel, azok hathetes koráig.
(7) Amennyiben ebet futólánccal – vagy ahhoz hasonló elven működő szerkezettel – kikötve tartanak, a feszített és futó részek hosszának összege nem lehet kevesebb 8 m-nél, valamint a futó rész nem lehet rövidebb 3 m-nél.
(13) Az ebek kikötéséhez, illetve vezetéséhez használt eszközöknek az állatra történő rögzítésére kizárólag nyakörv vagy hám használható oly módon, hogy az az állat egészségét ne veszélyeztesse.
2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről
XXIII. FEJEZET
A KÖRNYEZET ÉS A TERMÉSZET ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Állatkínzás
244. § (1) Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás
a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy
b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.
Tiltott állatviadal szervezése
247. § (1) Aki
gerinces állat részvételével állatviadalt szervez, tart, ilyen állatviadalra fogadást szervez vagy fogadást köt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki állatviadal céljára gerinces állatot megszerez, tart, tenyészt, kiképez, idomít, vagy forgalmaz, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet az állatvédelmi bírságról
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. §-a (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:
2. § (1) A bírság alapösszege tizenötezer forint.
(2) A bírság mértékének megállapításához a bírság alapösszegét – a jogsértés körülményeitől függően – meg kell szorozni az 1–4. melléklet szerinti szorzókkal.
(3) Több tényállás együttes fennállása esetén az egy táblázatban található szorzókat táblázatonként összeadva kell a mellékletre vonatkozó értéket megállapítani.
(4) A mellékletenként kapott szorzókat összeszorozva kapott számmal meg kell szorozni a bírság alapösszegét, amely által kapott szorzat a bírság mértéke.
(5) Amennyiben a bírság kiszabására okot adó jogsértés közvetlenül nem befolyásolja az állat jólétét vagy tíz vagy annál kevesebb gerinces állat egyedét érinti, úgy a 2. melléklet szerint alkalmazandó szorzó 1.
(6) Ha a jogsértést okozó cselekményt szándékosan követték el, az adott tényálláshoz tartozó legmagasabb szorzót vagy szorzókat kell alkalmazni.
334/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az állatvédelmi hatóság kijelöléséről
1. § (1) Állatvédelmi hatóságként a Kormány a jegyzőt, illetve a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalát (a továbbiakban: járási hivatal) jelöli ki.
(2) Állatvédelmi hatóságként a Kormány az Ávt. 45/A. §-ában foglaltak tekintetében a jegyzőt, a járási hivatalt, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (a továbbiakban: NÉBIH) és a fővárosi és megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságát (a továbbiakban: élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság) jelöli ki.
Forrás: Agraroldal.hu
Hétköznap 09.00-15.30
Szombat 09.00-12.00
Adószám:
18000610-1-03
Számlaszám:
11732002-20387875
IBAN:
HU87 1173 2002 2038 7875 0000 0000
BIC(SWIFT) KÓD:
Korábbi akcióinkKutyák mentése a makói sintérteleprőlSegitség a Paksi menhelynekIvartalanítási és chipezési Akció 2012Alapítványunk parvo vakcinával segített Csoki története
Bővebben »
Tisztelt Állatbarát!
A Mentsvár és a Menhely az Állatokért Alapítvány szervezésében közkívánatra újra kutyás gyalogtúra Kecskeméten október 30-án 13 órától.
Gyülekező a Sasfészek Étterem parkolójában.
A Tervezett táv 6 km a Csalánosi Erdőben.
Jelentkezni lehet a 06-20 283 3614-es számon.
Nevezési díj 1000ft, melyből a kétlábúaknak egytálétel a Sasfészekben, és a négylábúaknak támogatás a menhelyen.
Nevezési határidő: október 28 péntek.
Ha még nincs hű társad, egy nappal előtte 29-én 10 órától 15 óráig fogadj örökbe egyet,
a Kisfái 211 címen található kutyamenhelyen!
Az örökbefogadásnál szakértők segítenek kiválasztani a számodra legmegfelelőbb kutyát,
és még ajándékot is kapsz!
Ha nem lehet kutyád, de szeretnél egy vidám csapattal túrázni,
akkor ne hagyd ki a lehetőséget 30-án vasárnap 13 órától!
Eső esetén a gyalogtúrát másik időpontban tartjuk meg.
Üdvözlettel:
A kecskeméti kutyamenhely csapata!
Tisztelt Állatbarát!
A képre kattintva megtekintheti a kisfilmes üzenetünket is :)
Üdvözlettel! www.menhely.eu csapata
Tisztelt Állatbarát!
Február 13-án, vasárnap budapesti állatvédők látogatnak el kutyamenhelyünkre,
hogy segítségükkel támogassák munkánkat. Önök is lehetnek aktivisták, részt vehetnek
az állatmentésekben, ami akár egy családi hétvégi program formájában is realizálódhat.
A részletekkel kapcsolatban keressék munkatársunkat a 0620 5775617-es telefonszámon.
Tavasszal színes programokkal jelentkezünk, aminek részleteit hírlevelünkből is megtudhatják.
Állatbaráti üdvözlettel!
Tisztelt Állatbarátok!
Sokan tudják már, hogy szervezetünk, az Állatvédelmi Őrszolgálat
az Önök segítségével nagyon sok kutyus életét mentette meg.
Szeretnénk ezt továbbra is folytatni, ezért elkészült az új reklámfilmünk,
amit ide kattintva megtekinthetnek. Továbbra is számítunk a közreműködésükre!
Tisztelettel!
Tisztelt Állatbarát!
Boldog Új Évet Kívánunk!
Mindenkinek köszönjük az eddigi támogatást, segítséget
az árva, kóbor kutyák nevében! Önök nélkül nem ment volna.
Az utóbbi években az Önök közreműködésével több, mint
négyezer kutyát mentettünk meg. Ők már boldogok!
Legyen ez így ezután is!
Üdvözlettel! www.menhely.eu
Tisztelt Állatbarát!
Tudjuk, hogy minden állatbarát tisztában van a petárdázás veszélyeivel.
Önök legfőképp azzal menthetnek meg most akár több 100 kutyát is,
ha továbbküldik ezt a hírlevelet.
A szilveszter nekünk állatvédőknek sok munkát ad, megsokszorozódik a mentési feladatunk! Az Ebrendészet telephelyére ilyenkor körülbelül tízszer annyi elkóborolt, megriadt kutya kerül, mint egyébként.
A Menhely az Állatokért Alapítvány ezért arra kéri az állatok gazdáit, hogy előre, és sokkal figyelmesebben gondoskodjanak négy lábú kedvenceikről, mint azt az év többi napján teszik!
Sok kutya fél a petárdázástól, tűzijátéktól, szokatlan hangoktól, ha ezek az állatok nincsenek jól bezárva, világgá szaladnak rémületükben, és gyakran haza sem találnak. Ezért a gazdáknak azt javasoljuk, hogy erősítsenek a kutya nyakörvére bilétát névvel, telefonszámmal.
Üdvözlettel!
www.menhely.eu
Tisztelt Állatbarát!
Az Állatvédelmi Őrszolgálat nemrégiben mentett meg egy
németjuhász kutyát, kinek a húsába nőtt a lánc a rossz tartás miatt.
Az eset kellő sajtópropagandát kapott, aminek köszönhetően az eredeti
gazdája ráismert az anno elkoborló kutyájukra.
Felkeresték a Menhely az Állatokért Alapítvány ebrendészetét, és hatalmas
örömükre a kutyus felismerte őket!
A történet részletesebb leírása a Blikk weboldalára kattintva itt olvasható.
Ezért tartjuk fontosnak az összes ilyen esetet közzé tenni, mert itt az
újabb példa, hogy sosem szabad feladni a reményt egy elkóborolt állat miatt!
Üdvözlettel!
www.menhely.eu
Tisztelt Állatbarát!
Meglepte a télanyó az árva kutyákat a Menhely Alapítvány ebrendészetén.
Képes beszámolónk ide kattintva megtekinthető.
Üdvözlettel!
A www.menhely.eu csapata
Tisztelt Állatbarát!
Hogy ne csak rossz hírekkel szolgáljunk, íme egy sikeres is.
A közelmúlban Kecskemét egyik temetőjében kikötött kutyusunkat örökbe fogadták,
számára nagy valószínűséggel eljött a szebb élet. A története fotógalériánkban tekinthető meg ide kattintva.
Üdvözlettel!
www.menhely.eu
Tisztelt Állatbarát!
Felháborító, hogy még léteznek emberek, akik hidegvérrel ilyenre vetemednek!
Kecskeméten történt a szomorú eset, melynek részleteit ide kattintva tekinthetik meg.
Ha valaki felismeri a kutyát, és információt tud a gazdája hollétéről, az akár név nélkül is
értesítse az Állatvédelmi Őrszolgálatunkat, vagyírjon válasz e-mailt.
Közreműködésüket köszönjük!
Tisztelettel!
www.menhely.eu
Tisztelt Állatbarát!
Hatalmas sikere volt a Menhely Alapítvány kezdeményezésének a Jelek a jövőnek címmel
megrendezett rendezvényen. 50 mancslenyomatot készítettek a helyi művészek közreműködésével.
Az ott készült képes összefoglaló megtekinthető ITT!
Üdvözlettel!
Tisztelt Állatbarát!
Az Állatok Világnapja alkalmából a Kecskeméti Vadaskert és a Menhely Alapítvány egész napos programot szervez 2010. október 10-én, vasárnap 10 órától 16 óráig.
A vadaskertben játékos családi vetélkedők, ingyenes arcfestés, tanácsadás egzotikus állatok tartásáról, közös fotózás az oroszlánnal, sikertelen fotózás esetén látványetetés.
15 órától a Menhely Alapítvány ebrendészeti telepén találkozhatnak Cseke Péterrel, a Katona József Színház igazgatójával, Réczei Tamással a színház művészeti igazgatójával és Ganxta Zolee énekessel.
12-től 13 óráig a Vadaskertből 13-tól 14 óráig pedig az alapítvány területéről a Gong rádió kívánságműsorral kedveskedik a kilátogatóknak.
Minden állatbarátot szeretettel várunk!
A rendezvény támogatói: Gong rádió, Kecskeméti Televízió, Szmöre fotó és a Lapi film.
Tisztelt Állatbarát!
Október másodikán már tradíciónálisan tartottuk az Állatok Világnapja
alkalmából a jótékonysági bulinkat a Gong Rádió és a Club Caribe szervezésében.
A bevételt az Állatvédelmi Őrszolgálat javára ajánlottuk fel, akik az állatkínzók elleni
hatékony fellépésre használják az adományunkat.
A bulin készült képeket itt nézheti meg.
Köszönjük a támogatók segítségét!!!
Üdvözlettel!
www.menhely.eu